A Kata Body Klub története
Egy álomból közösség születettA mozgás, ami hazavezetett
Amikor elmentem életem első bodyART órájára, valami mélyen megmozdult bennem. Éreztem, hogy hazaértem. Tudtam, hogy ez az, amit szeretnék továbbadni. Testet-lelket érintő mozgás, ami belülről formál, kívülről áramoltat.
A tanfolyam után nem is volt kérdés, elindultam. Az első órákon csak ketten-hárman voltunk egy pici dojo teremben. Majd az ovi tornaterme lett az új otthonunk, ahol már egy kicsit több helyünk volt, és két éven át ott mozdultunk együtt. Aztán az egyik iskola tornaterme, ahol már 24 lelkes Vendég várt az egyik órán. Addigra már tudtuk: nem csak edzésekre járunk. Valami sokkal több született.
Egy valódi közösség, melynek ereje azóta is csodákat tesz.✨💫
A Kata Body Klub💗💗💗
Közösségben lenni jó. Mozgásban lenni Élet.
Barátságok, beszélgetések, közös kávézások, sütizések, nevetés és sok izzadás.
Ünnepeltük a születésnapokat – és velem örültetek, amikor megszületett a harmadik Kincsem is.♥️
Hálás vagyok.
Minden egyes embernek, aki valaha velem mozdult. Aki elindult velem ezen az úton – akár egy rövid szakaszon, akár már hét éve velem van.🥰
Köszönöm a bizalmatokat, a nyitottságotokat, a jelenléteteket.🙏🙏🙏
Ez a közösség nem létezne nélkületek!💝💝💝Egy mozdulatból indult. Most már együtt lélegzünk.
A Csapat azóta is változik, ahogy mi is változunk benne.🥰
Már nem csak edzések várnak ránk, hanem elvonulások, spiri kirándulások, áthangoló napok, elvonulások és hangfürdők. Egyre több lehetőség, hogy újra kapcsolódjunk önmagunkhoz – és egymáshoz.
Együtt, szívből, testben-lélekben jelen.🥰




