Női körben töltött hétvége – ahol a lélek is feltöltődik
🩵Békésszentandráson

Képzeld el, hogy egy olyan helyen vagy, ahol nincs rohanás, nincs elvárás – csak a pillanat, a kapcsolódás és a feltöltődés. Egy hétvége, amikor kilépünk a hétköznapok forgatagából, és együtt teremtünk egy szeretetteljes, támogató teret mi nők együtt!!! 🥰🥰
Itt lehet nevetni, sírni, felvonulni és elvonulni. 😉☺️☺️😂😂
Ezt a sztorit mindenképp elmeséljük majd Neked is, az első szarvasi 7vége egyik legnagyobb poénja.
Itt megengedheted magadnak a pihenést, teret adhatsz az érzéseidnek és együtt örülhetünk az élet apró csodáinak.🤩☀️🥰☀️😇 Szaunázunk, fürdőzünk, hagyjuk, hogy a meleg ellazítsa nemcsak a testünket, hanem a lelkünket is. Beszélgetünk, hallgatunk, táncolunk vagy ölelünk – ha a Lelkünk épp azt kívánja.

Ez egy hétvége, ami rólunk szól. Egymásról, nőként, emberként, szabadon.💖

Ha vágysz egy ilyen mély, gyógyító és felszabadító élményre, akkor tarts velünk! Mert együtt lenni, egymás fényét és erejét megtapasztalni az egyik legszebb ajándék, amit adhatunk magunknak.✨✨✨

Csatlakozol? 💛

Ahhoz hogy a Világ egyensúlyban legyen, mi magunknak kell megtalálni azt a lét-állapotot, amiben béke van. Amikor azt érzed, hogy minden rendben, számodra most így minden jó.

És ez mi által jön létre?

😇Ha a gondolataidat a pozitív dolgokra, a hálára és a jelen-LÉT-edre irányítod.

😇Ha elfogadod Önmagadat!

😇Ha szeretettel nézel magadra!

Az Életünk mágusai mi magunk vagyunk!🙂

A mágia jelentése az energia használata, tudatos áramoltatása. Ezt szeretném ezen a 2 napon megmutatni Neked a légzéskontroll, a testmozgás, a hangok és az illatok varázsában.

Az áthangoló hétvégén a fókusz a testi/lelki egyensúlyunk helyreállításán lesz.☯️

Mit kapsz még mindezek mellet?

💖Egy támogató közösséget, ahol ÖNmagad lehetsz.

💖Néhány olyan módszert, amivel könnyebben tudod a hétköznapi feladataidat megoldani.

💖Szeretetet, könnyedséget és örömöt.

💖Hitet és bizonyosságot arról, hogy minden úgy jó, ahogy van.

Add meg magadnak az időt a feltöltődésre, nem fogod megbánni!🙂

Program

💚Péntek
🌼14 órától érkezés
Utazás telekocsikkal együtt.

A szállás elfoglalása, fürdés, szaunázás, kikapcsolódás.

🌼19:00 vacsora
Az esti program ismerkedéssel, önfejlesztéssel és önmagunkra, illetve egymásra hangolódással és egy hangtálas meditációval indul.✨

Az aromaterápia csodáit és a varázskártyákat is alkalmazni fogjuk minden nap!😇💧🩵💧😇

💚Szombat
🌼8:00 Reggeli
🌼8:30 Csakra-harmonizáló meditáció

🌼9:00 Nyújtás, gerinctorna

🌼11:00 Táplálkozási-és életmód tanácsok Dóritól❣️Mit? Hogy? Mivel és mikor együnk?

Napközben lazítás, beszélgetés, fürdés, sup-ozás, közös főzés, mantrázás.

🌼13:00 Ebéd

🌼 17:00 Kivirágzás Szertartás Anikóval🌸

Egy szent, megtartó tér vár, ahol lecsendesedhetsz és megszólalhat a szíved hangja.
Együtt lépünk be abba a belső kertbe, ahol újra rátalálhatsz önmagad erejére, szépségére, tiszta lényegére.
Ez az idő csak a Tiéd. Megérkezni. Elengedni. Kinyílni.
Engedd, hogy a Lelked kivirágozzon!

A szertartást egy gongmeditációval zárjuk, mely segít Neked abban, hogy áthangolja testedet sejtszinten és helyreállítsa benned a harmóniát.
🌼19:00 Vacsora

🌼Szauna, jakuzzis lazulás, hideg vizes terápia, légzéskontroll
🌼19:00 Tűz-szer
A tűz erejével tisztulunk, dalolunk és dobolunk.

💚Vasárnap
🌼8:00 Reggeli

🌼9:00 Béke-meditáció a vízparton
🌼10:00 Szufi SZÍV-tánc, közös éneklés

Délelőtt választhatod a szabad programot is. Fürdést, sup-ozást, szaunázást.

🌼12:00 Záró beszélgetés, tapasztalat-csere, élmények mesélése.

🌼Délután is van lehetőség egy közös programra (aki nem siet haza).
Séta a szarvasi arborétumban.

18:00 Indulás haza

🪷Befektetés ÖNmagad áthangolásába: 68.000Ft🌼

Jelentkezésedet január 30-ig tudod véglegesíteni egy foglaló befizetésével🙏🙂😎🔆

Kérlek a jelentkezés előtt figyelmesen olvasd el az alábbi feltételeket:
A foglaló összege: 20 000 Ft, melynek célja a helyed biztosítása az elvonuláson, valamint a szervezéssel járó előzetes költségek fedezése. Amennyiben jelentkezésedet február 1. után valamilyen okból lemondod, a már befizetett foglalót nem áll módomban visszatéríteni. Ha az elvonulás az én hibámból kifolyólag nem valósul meg, természetesen visszaadom a foglaló összegét.

Végtelen szeretettel várlak!💞

Kata